HÚSVÉTI versek

Wass Albert:

Nagypénteki sirató Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út porából köpönyeget veszünk… Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. Véreim! Véreim! Országutak népe! Sokszáz éves Nagypénteknek soha sem lesz vége? Egyik napon Tamás vagyunk, másik napon Júdás vagyunk, kakasszónál Péter vagyunk. Átokverte, szerencsétlen nagypéntekes nemzet vagyunk. Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfákat. mindég kettőt, soh'se hármat. Egyet felállítunk jobbról, egyet felállítunk balról, s amiként a világ halad: egyszer jobbról, egyszer balról fölhúzzuk rá a latrokat. Kurucokat, labancokat, közülünk a legjobbakat, mindég csak a legjobbakat. Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve. Egyszer a jobbszélső alatt, másszor a balszélső alatt, éppen csak hogy a középső, az igazi, üres marad. Nincsen is keresztfánk közbül, nem térdel ott senki, senki. A mi magyar Nagypéntekünk évszázadok sora óta évszázadok sora óta ezért nem tud Húsvét lenni. Így lettünk országút népe, idegen föld csavargója, pásztortalan jószág-féle. Tamással hitetlenkedő, kakasszóra péterkedő, júdáscsókkal kereskedő. Soha-soha békességgel Krisztus-Úrban szövetkező. Te kerülsz föl? Bujdosom én. Én vagyok fönt? Bujdosol Te. Egynek közülünk az útja mindég kivisz idegenbe. Bizony, jól mondja a nóta, hogy elmegyünk, el-elmegyünk, messzi nagy utakra megyünk. Messzi nagy utak porából bizony, köpönyeget veszünk. S ebben a nagy köpönyegben, sok-sok súlyos köpönyegben bizony pajtás, mondom Néked: rendre, rendre mind elveszünk. 

Bajorerdő, 1947

Reviczky Gyula:

Húsvét Fakadnak már a virágok, Kiderül az ég,

És a föld most készül ülni Drága ünnepét.

Szíveinkben, mint a földön, Ma öröm legyen,

Feltámast az isten-ember Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel Sírját a dicső;

Aki látja, hogy a földön Minden újra nő:

Gondoljon feltámadásra, Mely örök leszen…

Feltámadt az iste-ember Győzedelmesen.

=====================================

Bíró András:

Ez a húsvét Ez a húsvét olyan ünnep,

fák, virágok megzsendülnek,

mintha húznák-vonnák őket,

oly sebesen, gyorsan nőnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,

fiatalok megszédülnek,

összebújnak, sugdolóznak,

szavakból szép jövőt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,

Szelek, vizek megperdülnek,

Hol a napfény,

hol a zápor Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,

Sírás és bánat, elülnek.

Minden örül, hogy létezhet,

Hogy nagy lélegzetet vehet.

Ez a húsvét olyan ünnep,

Bocsánata van a bűnnek Fönt a hegyen az a Kereszt Új élet útjára ereszt.

A tél szennyét mind lemosva Készülődünk a holnapra,

A pünkösdre, szép pünkösdre, Lángos csodák jövésére.

Szirmos jövőnk féltve, óva Készülődünk még nagyobbra,

El nem érhető csodára: Örökös harmóniára.

===========================

Kassák Lajos: Harangszó Feltámadott, mondják a népek és Megsüvegelik, Nevét a názáretinek, ki az ács fia volt s megenyhült már a szél is s a rügyek kisarjadtak. Kétezer éve látják õt a vének és a gyerekek Amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget S alszik a tengerre szállt halászok bárkájában. Én is emlékszem rá, mint az egykori Játszótársra S ti is útszéli csavargók és mesteremberek Akik hű követői vagytok valamennyien A nincstelenségben, az útban és az igazságban Igen, igen, az Õ árnya is visszhangja vagyunk mi s bár nem ízlelgetjük a húsvéti bárány húsát mindennapi kenyerünkben s vizünkben dicsérjük, hogy vérünkből való s meghalt értünk a kereszten.

============================================

Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szívemnek már a gyász is röpke álom, S az élet: győzelem az elmúláson. Húsvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot, S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!